• Nádi horgászat 1.rész - A felszerelés összeállítása

Fontos talán itt az elején tisztáznom valamit. Amikor nádi horgászatról beszélek, akkor célzottan a pontyok és állandó „vendégként” az amurok horgászatára gondolok. Olyan horgászatra, melynek célja e halfajok - lehetőleg minél nagyobb - egyedeinek horogra kerítése. Ennek során csalinkat sokszor közvetlenül a növények szárának tövében, a nádasba nyúló kisebb-nagyobb öblökben vagy épp a ritkás szálak között kínáljuk fel.

A nádasoknál, főképp azok nyílt, víz határolta részein sokféle módszer művelhető eredményesen. A spiccbotozástól kezdve a matchbotos horgászaton keresztül a pergetésig, változó kompromisszumokkal. Ha tehát valaki azt kérdezné tőlem a cikk elolvasása után, hogy lehet-e ezt másképp is csinálni, már most válaszolnék neki: lehet!

Még egy dolog: az alábbiakkal semmiképp sem szeretnék a neves szakírók, mesterhorgászok babérjaira törni. Többségük sok vizet megjárt, tapasztalt horgász. Én nem gondolom magam annak, viszont a nádi horgászattal úgy vagyok, mint ahogy azt az ultival kapcsolatban szokták mondani: szeretem... Ennyi mentegetőzés után lássuk a lényeget!

A nádi horgászat nem kifejezetten finomszerelékes módszer. Sőt. A nehéz terep adottságai és halaink viselkedése megköveteli az erős felszerelés használatát. Egy sűrű nádfalba nyúló öbölben, vagy egy elszórt nádcsomókkal tarkított ritkás lengőben horgászva kevés a szép szó. A ponty a megakasztást követően szinte mindig a biztonságot jelentő sűrű felé veszi az irányt. Ha nem tudjuk megfordítani, az esetek többségében vesztettünk. Az amur sokszor nem a nád felé indul, de azért őt sem kell félteni. Elemi erejével, hirtelen irányváltásaival, hátra szaltóival sok "gondot" tud okozni. Ha kell, persze szívesen csörtet be a nádba is. Arról nem is beszélve, hogy az amur genetikailag hordozza magában azt az információt, hogy mit jelent a leszúró karó.

A nádasnál lehet úszózni, és lehet fenekezni is. Ez utóbbi módszernek is lehet adott helyzetben létjogosultsága, de én nem csinálom. Hiányzik belőle valami, az a pillanat, amikor az úszó kicsit megemelkedik, majd rézsút megdől... Az úszós felszerelés célszerűen feltolós. Ezzel a fenéken, és annak közvetlen közelében is tudunk horgászni. A vízközt való úszózás, bár néha eredménnyel kecsegtet, elég problémás. Csak igen ritkán adódnak olyan körülmények - áramlás és hullámzásmentes víz - amelyek mellett a sűrű növényzet között érdemes megpróbálnunk.

Bandukoljunk hát végig a felszerelésen a hal felől a horgász felé haladva:

A hal megakasztását követő néhány másodpercben komoly küzdelem zajlik. Szegény menni akar, mi pedig nem engedjük, nem engedhetjük. Ez a - szerencsés esetben - rövid időszak indokolja azt, hogy horgunk miért nem lehet túl kicsi vagy gyenge. A kis méretű horog, még ha jól is akad, könnyen kiszakadhat a hal szájából. A gyenge horog ilyenkor hajlik, törik. Leggyakrabban 4-es méretű horgokat használok. Tavasszal, nyár végén, vagy ha látom a halakat, de nem akarnak „együttműködni” akkor esetleg 6-ost, annál kisebbet soha. Igen nehéz terepen, sok kapás esetén 2-es vagy 1-es méretig is szigoríthatunk. A számozással azért érdemes vigyázni, mert különböző gyártók különböző típusainál igen komoly eltérések vannak az azonos méretűnek jelölt horgok között. Szinte mindig füles horgot használok, fonott zsinór mellett senkinek nem javasolnék mást.

Nálam remekül beváltak a klasszikus pontyozó formák. Rövid, maximum közepesen hosszú szár, folyamatos ívű, kerek öböl, a hegy visszahajlik a szár irányába. A legjobb az, ha szemből nézve a hegy a szár síkjából kifelé hajlik. Jók még azok a horgok, ahol az öböl vonala megtörik és a hegy egyenesen, a hagyományos formánál meredekebben hajlik vissza a szár felé. Ha a csalit kicsit lebegtetve elemeljük a fenéktől, célszerű körülnézni a bojlis horgok között is. Remek, könnyű és erős darabokat találhatunk közöttük.

Egy általam nagyra becsült szakíró a monofil mellé tette le voksát. Én egyértelműen a fonott mellé teszem. Azonos teherbírás mellett vékonyabb és lágyabb. Magasabb árát ellensúlyozza tartóssága. Némileg sérülékenyebb, mint a monofil, ezért horgászat közben többször, elakadás, fárasztás esetén mindig ellenőrizni kell. Ha szőrös, sérült, akkor nincs mese: újra kell szerelni! Megoldás lenne valamilyen bevonatos fonott zsinór használata, de ezek általában merevebbek, ami itt nem előnyös. Marad az odafigyelés. 0,15-0,25 közötti vastagságban használom a fonott zsinórt, attól függően, hogy milyen nehéz a terep és milyen erős botot vittem. A süllyedő fonottak erősebb áramlásban, kedvezőtlen irányú szélben, hullámzásban előnyösebbek. Bár szakítószilárdságuk valamivel alacsonyabb, de még így is bőven elegendő. Ha monofilt használunk, akkor a mai jó minőségű zsinórok mellett 0,25 és 0,40 közötti méreteket ajánlanék felszerelésünk erősségétől és körülményektől függően.

Az ólmozást egy darabban célszerű elhelyezni, ellenkező esetben dobáskor kalimpál a cucc, nehéz vele pont a kiszemelt helyre dobni. Ugyanezért nem használok a nádban rögzített úszót, a vízmélységtől függetlenül mindig csúszóra szerelem. Így az ólom és az úszó egy tömegben mozog, szinte bárhova pontosan el lehet vele találni. Ha nem elsőre, akkor másodikra. Vagy később. Tapasztalatom szerint 3-5 gramm tömegű ólom kell ahhoz, hogy az úszó változó körülmények közt is helyben tartható legyen. Én műanyag betétes csepp vagy gömb formájúakat használok. Évekig kisebb (lágy!) sörétólmokkal ütköztettem meg. Ma már két gumiütközőt használok és nem értem, hogy eddig erre miért nem jöttem rá. Persze jó a sörét is, de ne passzírozzuk bele a zsinórba őket. Csak finoman. A fonott zsinór komolyabb terhelés alatt ledobálja magáról a sörétólmokat, ezért célszerű időnként ellenőrizni őket.

A feltolós úszó hosszú, vékony szárú, alacsony súlypontú, azaz a test legalul helyezkedik el rajta. Elvileg test nélküli úszók is működhetnek feltolósként, de a test hiánya a dobást megnehezíti és nem is kellően stabilak. Fontos az úszó megfelelő teherbírása és a jó láthatóság. A sárga-narancssárga, fekete-fehér, piros-fehér színösszeállítás vagy épp a ma divatos multicolor arra alkalmas, hogy úszónk antennája eltérő fényviszonyok, háttér mellett is látható maradjon. Azért nem árt, ha van nálunk egy fekete alkoholos filc is. Végszükség esetére. Éjszakára egy szelepgumi-darab segítségével a 3 mm-es világítópatron a szár végére rögzíthető (köszönet az ötletért Fishmaxx-nak), persze csak akkor, ha nincs rajta valami gigantikus bóbita. Az úszót mindig egy csúszó adapter vagy egy kisebb karabineres forgókapocs segítségével tegyük a zsinórra. Így az a szerelék megbontása nélkül szükség esetén cserélhető. Ütközőként bármi használható, cérna, gumiütköző vagy más. Ha cérnaütközőt használunk a fonott zsinóron, akkor figyeljünk rá, hogy ne szorítsuk meg nagyon, mert némi nedvesség hatására soha többé nem mozdul onnan, rászorul, mint állat!

Az eddigiek során nem írtam márkaneveket (persze a fényképek némelyikén azért tetten érhető), de most mégis kivételt teszek. Az EXNER cég Carp Strong típusának darabjait mindenkinek csak ajánlani tudom a nádi pecához. Nagyon jók!

A végszerelék tehát pofon egyszerű, alulról felfelé a következő: horog, műanyagbetétes ólom megütköztetve, úszó (adapterrel feltéve) és végül az ütköző. Egy csomó van csak rajta, a horogkötés. Egy kis eretnekség: én a fonottat nem varrom, ragasztom, nem Palomar-csomót vagy hasonlót alkalmazok, hanem egyszerű sokmenetes horogkötést. Ott nekem még SOHA nem szakadt!!! A feltolósra szerelt készségnél általában az úszó teherbírásánál valamivel nagyobb tömegű ólmot teszünk fel. Ha a víz csendes, erősebb áramlás, hullámzás nem zavar bennünket, ez odáig finomítható, hogy annyi ólmot teszünk fel, ami épp az antenna búbjáig meríti csak az úszót. Ha a körülmények zordabbak, akkor maximum 1 grammnyi többlet tömeg általában elég. Az eresztéket úgy állítom, hogy az úszó antennájából 3-4 centi álljon ki. Így az jól látható lesz és nem csak a kiemelős, hanem az úszót elmerítő kapások is jobban érzékelhetők. Az ólom és a horog távolságát általában 10-12 centi körülire állítom. Ezzel lehet játszani (ha gumiütközőt használunk az ólom alatt, akkor csak egy mozdulat, illetve az ereszték korrigálásával együtt kettő), de túl nagy távolságot nem érdemes hagyni. Közvetlen a nád előtt horgászva a hal előbb eléri a hosszú "előkével" a nádast, mint ahogy mi azt észrevennénk.

Botunk az idő nagy részében a csónakdeszkán pihen, tehát tömege, súlyeloszlása nem meghatározó szempont. Ha a végszerelék jól van összeállítva, tehát dobás közben nem kalimpál, akkor a szükséges távolságokra némi rutinnal egy seprűnyéllel is el lehet találni. Azért persze vannak kivételek... Teleszkópos vagy összedugható? Kinek mi tetszik, kinek mi van. A klasszikus teleszkópbottól (ha nem túl lágy), a telematchon keresztül, a két- vagy háromrészes pontyozó botokig használhatunk sokfélét. A nádi horgászathoz - ha az első bekezdésben írottakat tartjuk szem előtt - minimum 80-90 grammos bot dukál. Jó akadás esetén ez 4-5 kilós pontyig jó esélyeket ad. Ha e fölött is ellenfelek akarunk maradni, erősebb bot kell. Én 5 és 3 librás kétrészes pontyozó botokat használok 3,6-as hosszban. Ez a hosszúság nekem bevált, de nem szentírás. Azért 3 méternél ne legyen rövidebb és, ha lehet 4 méternél ne legyen hosszabb. A röviddel nem tudjuk irányítani a halat, a hosszabbal pedig főképp, ha valami komolyabb halba akadtunk, leszakad a kezünk.

Tároló-orsóval horgásztam már. Egy halat akasztottam vele, az ujjaimat lilára vertem és a hal is elment. Hiába, ügyetlen vagyok. A multiorsóra egyszerűen nem áll rá a kezem. Aki megszokja, biztos megfelelően tudja használni a nádasnál is. Én maradtam hát a permfutó orsóknál, a szerelék erősségétől és az orsó szerkezetének teherbíró képességétől függően 40-es és 70-es méret közöttieknél.

Bátran használhatunk nagyméretű orsókat, mert ezekről a vastagabb zsinór is könnyebben fut le - ha valaki monofilt használ, akkor főleg - és az erősebb fékbeállítások mellett is megbízhatóan működnek. Nem szabad viszont a féket teljesen beszorítani, csupán erősre kell állítani, mert ha halunk szándékaink szerint kifordul a nyílt víz felé, akkor nem tudunk elég gyorsan zsinórt adni. Pedig ilyenkor már félig győztesek lennénk. Én az akasztás után ballal ráfogok a dobra, így akadályozom meg, hogy a fék zsinórt adjon. Vigyázat! A feszes zsinór környékén matatva könnyen elvághatja kezünket a madzag, tudni kell, hova nyúlunk! Első vagy hátsófékes? Én mindkét típust használom. Az elsőfékesek megbízhatóbban működnek az erősebb fékbeállítások mellett, a hátsófékeseket viszont sokaknak könnyebb kezelni.

Hát ennyit a felszerelésről. Ha százalékban kéne kifejeznem azt, hogy a mivel, hogyan, hol és mikor kérdéseinek a nádi horgászatban mekkora a jelentősége, úgy a következőket mondanám. A mivel kérdésének - tehát a felszerelésnek - körülbelül 15 százalékot adnék. Fontos, hogy végszerelékünk a körülményekhez képest minél kevesebb gyanút keltsen, jól jelezze a kapást és a megfelelően megválasztott eszközökkel a megakasztott halat ki is tudjuk fogni. 25 százalékot adnék a hogyan kérdésére. A módszer maga, a csalik és ezer más apróbb-nagyobb dolog tartozik ide. Hogyan állunk meg a nádnál, hogyan világítunk a sötétben, hogyan mozgunk a csónakban, hogyan és mivel csalizunk. Sok apró dolog összessége. Végül a fennmaradó 60 százalék a hol és mikor. Ott és akkor kell tudnunk horgászni, ahol és amikor a halak ott vannak. Ha ez nem sikerül, felesleges az összes többi is. E cseppet sem lényegtelen kérdéseknek szentelném a követező részeket a későbbiekben. Persze csak, ha nektek is van kedvetek hozzá...

ÚSZÓZÁS FELSŐFOKON

Kezdő és profi horgászoknak

Oldalak (menü)

Weboldal bejelentése

Ügyfélszolgálat

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!