VÉDETT!!!! Család: Pontyfélék (Cyprinidae) |
Angol név: Tench |
Német név: Schleie |
Ismertetőjegyek. Teste zömök, mérsékelten magas, oldalról enyhén lapított. Feje aránylag nagy, orra hosszú, a szeme kicsi. Csúcsba nyíló száját húsos ajkak keretezik, melyeknek szögletében egy-egy apró, a fiataloknál alig észrevehető bajusz található. Úszói lekerekítettek, a farokúszó széle enyhén homorú, a többi domborúan ívelt. Hátúszójában 8-9, farkalatti úszójában 6-8 elágazó sugár van. Pikkelyei nagyon aprók, erősen tapadnak, számuk az oldalvonalon 85-115. A hal testét vastag nyálkaréteg fedi, színe az aranysárgától a majdnem feketéig változó. Fejlett példányainak hossza 20-30, ritkán 40 cm. A hazai horgászrekord 3,74 kg (1992).
Hasonló fajok. Faunánkban nincs olyan faj, amely igazán hasonlítana a compóhoz. A rövidke bajusz, az apró pikkelyek és a lekerekített úszók együttes előfordulása biztonsággal megkülönbözteti egyéb halainktól. Az ivadékhoz ugyan valamelyest hasonlít a fürge cselle, de annak az oldalát foltok mintázzák, oldalvonala nem teljes, a farokúszója kissé bemetszett, és végül az élőhelye is egészen más, hűs patakokban él.
Környezet. A növényzettel gazdagon benőtt sekély tavaknak és a mocsaraknak a jellemző hala, de nem hiányzik a folyókból sem. A főmederben ugyan még a dévérzónában is meglehetősen ritka, de a holtágakban, az áradások után kinn maradó mellékvizekben sokfelé megtalálható. Olykor patakokból is előkerül egy-egy példány, de ezek általában valamelyik közeli, a patakkal kapcsolatban álló tóból származnak.
Táplálék. Mindenevő hal, táplálékában egyaránt szerepelnek planktonikus és fenéklakó állatok, növényi magvak és hajtások, valamint bomló szerves anyagok.
Szaporodás. A 2-4 évesnél idősebb ivarérett példányok szaporodáskor a növényekben gazdag sekély vizeket keresik fel. A nőstények 200-300 ezer kb. 1 mm átmérőjű ikraszemet érlelnek, amit vízinövényekre raknak. Az ívás több részletben zajlik, ezért májustól július végéig is elhúzódhat.
Elterjedés. Euro-szibériai elterjedésű őshonos halunk. Európa atlanti-óceáni partvidékétől a Jenyiszej vízrendszeréig fordult elő eredetileg, de Afrikába, Amerikába és Ausztráliába is betelepítették. Hazai elterjedése:
Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Lajta, Rábca, Répce, Rába, Marcal, Által-ér, Ipoly, Sződi-patak, Szent László-víz, Dunavölgyi-főcsatorna, Kiskunsági-főcsatorna,
Zala, Lesence, Orfűi-patak,
Dráva, Mura, Kerka, Szévíz, Fekete-víz, Baláta-tó,
Égerláp (Ócsa), Kolon-tó (Izsák), Kurjantó-tó (Fülöpszállás), Péteri-tó (Pálmonostora), Vörös-mocsár (Császártöltés),
Tisza, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Keleméri-patak, Bódva, Rakaca, Hernád, Vadász-patak, Csincse, Eger-patak, Laskó, Zagyva, Tápió, Hajta,
Hármas- Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Ér, Maros,
Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,
egyéb tavak, víztározók, csatornák, holtágak, mocsarak.
Jelentőség. Értékes hal, melyet a nyugat-európai piacokon szívesen fogadnak, ezért halgazdaságokban is nevelik. A természetes vizeinkből kifogott mennyiség viszonylag csekély, így komoly gazdasági jelentősége nincs. Húsa kissé szálkás, de kitűnő ízű.