Család: Pontyfélék (Cyprinidae) |
Angol név: Bream |
Német név: Blei |
Ismertetőjegyek. Oldalról erősen lapított, magas testű hal. Hátvonalának íve nem egyenletes, félúton a fej és a hátúszó között egy kissé megtörik. Feje kicsi, orra rövid és tompán lekerekített. A szeme közepes nagyságú, a szája kicsi és félig alsó állású. Rövid hátúszójában 9, farkalatti úszójában 23-28 elágazó sugár található. Pikkelyei közepes méretűek, számuk az oldalvonalon 51-57. Az oldalvonal és a hátúszó között 12-13 hosszanti pikkelysor húzódik. A sorokon fölfelé haladva a pikkelyek mérete nagyon lecsökken, a fölső sorokban már csak feleakkorák, mint az oldalvonal közelében. Páros úszói rendszerint szürkék. Legnagyobb keszegfajunk, fél méternél nagyobb testhosszt is elérhet. A hazai horgászrekord 5,70 kg (1998).
Hasonló fajok. Legjobban a karikakeszeg hasonlít hozzá, de annak oldalvonala fölött csak 8-10 pikkelysor húzódik, és a sorokban fölfelé haladva a pikkelyméret kevésbé csökken. A laposkeszeg és a bagolykeszeg anális úszója hosszabb, minimálisan 35 osztott sugarat tartalmaz. A sujtásos küsz farkalatti úszójában viszont csak 14-17 elágazó sugár van, valamint mell- és hasúszójának töve vörhenyes. A szilvaorrú keszeg szája teljesen alsó állású.
Környezet. A nagyobb folyók lassú, síkvidéki szakaszának jellemző hala, amelyet róla nevezünk dévérzónának. Megtalálható azonban már a paduczóna alján és a márnazónában is, a tavakban pedig a dévérzónáéhoz hasonló népes állományai élhetnek. A nagyobb vizeket kedveli, ezért még a síkvidéki patakokból is hiányzik, de a kis folyók már megfelelnek számára.
Táplálék. Általában magányosan vagy kis csapatokban jár tápláléka után, nagyobb rajokba csak teleléskor tömörül. Főként fenéklakó gerinctelen állatokat fogyaszt, de kisebb mértékben planktonszervezetek és növényi anyagok is szerepelnek étrendjében.
Szaporodás. Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el, ívása áprilistól júniusig tart. Az ikraszám egy-egy nősténynél 100-300 ezer, az ikraszemek átmérője 1,2-1,6 mm. Többnyire a nyílt helyek növényzetére ívik, de növények hiányában a parti kövekre és a sóderes mederfenékre is lerakja ikráját.
Elterjedés. Európai elterjedésű, a Pireneusoktól az Urál hegységig előforduló őshonos fajunk. Lelőhelyi adatai:
Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Rába, Lapincs, Pinka, Strém, Marcal, Ipoly, Lókos-patak, Bükkös-patak, Sződi-patak, Dunavölgyi-főcsatorna,
Zala, Sió, Kapos,
Dráva, Mura, Kerka, Zsdála, Rinya, Fekete-víz, Karasica,
Tisza, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Bódva, Rakaca, Hernád, Takta, Eger-patak, Rima, Csincse, Laskó, Zagyva, Tarnóca, Tápió,
Hármas-Körös, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Maros,
Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,
egyéb tavak, tározók, holtágak, nagyobb csatornák.
Jelentőség. A kifogott mennyiség tekintetében a halászatnak és a horgászatnak is egyik legjelentősebb zsákmánya. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy gyakori, másrészt nagyobbra nő, mint más keszegféléink. Húsa szálkás, de jóízű, sütve és főzve egyaránt kedvelt.